A macska :
háziasítása hosszú időt vett igénybe. Megszelídítése akkorra tehető, amikor az ember föladta a nomád életformát és letelepedett. A helyhez kötöttség a macska számára is kedvezőbb életfeltételeket teremtett.
A macskát az ókori Egyiptomban - mintegy 2500 évvel időszámításunk előtt - istenként tisztelték. Egyiptom hatalmát a Nílus-völgyi területek termékenysége alapozta meg. A magtárakban tárolt szemes terményt a macska óvta a rágcsálóktól és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanította.
A házimacska eljutott a világ más tájaira is. Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan tisztelték.
A keresztény egyház erőteljesen lépett fel ez ellen a pogány szokás ellen. Elterjedt az a hit, hogy az ördög és a boszorkányok a macska alakját öltik magukra. Emiatt a középkorban sok macskát égettek meg vagy pusztítottak el különféle módszerekkel. Mindez a patkányok és az egerek tömeges elszaporodásához vezetett, ezek az állatok pedig különféle járványos megbetegedéseket terjesztettek. Az egyház szándéka ellenére az emberek újra felismerték a macska áldásos tevékenységét. Ez megváltoztatta az emberek nézeteit, a macska tartása egyre természetesebbé vált. Sok uralkodó, pápa és bíboros kedvenc állata volt a macska (például a francia Richelieu bíboros 14 macskát tartott), népszerűsége egyre nőtt.
Az első hosszú szőrű macskákat körülbelül a XVI. században hozták Európába a Közel-Keletről. Szaporodásuk emberi beavatkozás nélkül folyt. A múlt század végén kezdték el a szabványnak megfelelő állatok szándékos keresztezését és továbbtenyésztésre való kiválasztását. A tenyészállatok összehasonlítása és értékelése céljából különféle macskakiállításokat kezdtek rendezni. A világon az első kiállítást egy angol macskaklub - a National Cat Club - szervezte, ahol 170 nőstényt és kandúrt mutattak be. Nőtt az érdeklődők és a macskatenyésztők száma, akik újabb és újabb színváltozatokat és fajtákat tenyésztettek ki.
E kedvenc állat képes viszonozni a gazdája szeretetét, ezért közelsége gazdagítja az ember érzelmi életét.
Ma világszerte elfogadott nézet, hogy a macska háziasításának folyamata időszámítás előtt mindössze 6000 körül kezdődött Mezopotámiában, majd Egyiptomban az időszámítás előtt 2000 körüli időben teljesedett ki. Innen majdnem pontosan követhető fejlődése és elterjedése a Földön. Az egyiptomi birodalomban a 12. dinasztia idején tűnik fel a szent állat szerepében. Bast istent személyesíti meg Bubastis szentélyében. Aki bántalmazni merte, halál fia volt. Még a nagy éhinségek idején is megkímélték a macskákat a fazekaktól. Amikor elpusztultak, testüket bebalzsamozták. Így napjainkban meglehetősen nagy vizsgálati anyag áll rendelkezésre a kérdés tisztázására: melyik faj volt a jelenleg élő macskák közvetlen őse. A macskamúmiák vizsgálatából egyértelműen kiderül, hogy az afrikai vadmacska (Felis lybica) jellemző jegyeit viselik, de elvétve előkerültek a mocsári hiúz (Felis chaos) tetemei is. Ezek alapján ma úgy tartják, hogy ez az Ó-Egyiptomi Birodalomban háziasított macska terjedt el kelet és észak felé. Európában nagy valószínuséggel történhetett keveredés a háziasított macska és az európai vadmacska (Felis silvestris) között, bár a vadmacska-házimacska kereszteződés napjainkban is igen vad, szinte megszelídíthetetlen utódokat eredményez. Így ez a génkeveredés inkáb a domesztikáció ellenében, mint mellette hat. Ha végighaladunk az élővilág törzsfáján és figyelembe vesszük a valószínűsíthető és rendszertanilag is bizonyítható kapcsolatokat, akkor a macska igen tekintélyes rokonságot tudhat magáénak. Két fejlő- déstörténeti ágon összesen 61 kihalt faj jelzi kialakulásának útját, s ha a ma is élő rokonfajokat vesszük figyelembe, akkor 80 fajukkal találkozhatunk.
Ha megfigyeljük az egyes kontinensek élővilágát. akkor feltunik, hogy két földrészen nem található olyan kistestű macskaféle, amely a macska domesztikációjának kiindulásául szolgálhatna. Így Ausztráliában és Amerikában a macska megjelenése az embernek volt köszönhető. A hajózó népek terjeszthették el, hiszen vízijárműveiken rendszeresen vittek macskákat ez egerek és patkányok fékentartására. Az előbb vázolt, s jelenleg általánosan elfogadott elmélet mellett érdemes röviden felvázolni azt is. hogy milyen vélemények vannak még a macskák őséről.
Vannak olyan szakemberek, akik azt is feltételezik, hogy a macska kialakításában olyan hibrid fajta játszott szerepet, amelyik az afrikai vadmacska és a mocsári hiúz kereszteződéséből alakult ki az egyiptomi macskakultusz következtében. Erre utal, hogy egy thebai falfestményen valamint eRy pompei falmozaikon apportírozó állatot láthatunk. Elképzelhető, hogy a képek nem macskát, hanem hiúzt ábrázolnak. Néhány kutató feltételezi, bogy az ősök sorában a mi erdei vadmacskánk valamint az ázsiai sztyeppi macska (Felis omata) is szerepel. Ennek fordítottjával is találkozhatunk a szakközleményekben. Így például az angol Hamilton annak a véleménynek adott hangot, bogy az igazi vadmacska már nem létezik, helyette a korábbi vad formák és a háziasított macskák hibridjei élnek. Ennek a feltételezésnek ellentmond a vadmacskák néhány anatómiai különbsége, mint például az eltérő koponyaforma, továbbá a domesztikálhatóságuk teljes hiánya is.